A kamara is vegye ki a részét a vállalkozások terheinek csökkentéséből!

Parragh László szerint a vállalkozásokat „lélegeztetőgépre” kell tenni a járvány okozta gazdasági válság miatt. Ez igencsak visszatetsző kijelentés, tekintettel arra, hogy a Parragh vezette MKIK továbbra sem mond le a kötelező tagdíjat beszedéséről, illetve behajtásáról.

A Fidesz által 2012-ben bevezetett kötelező iparkamarai tagság és a kötelezően fizetendő kamarai hozzájárulás (évente 5000 forint) 10 százaléka a Parragh László által vezetett Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát (MKIK) illeti meg. Ebből a kamara évente több százmillió millió forintot profitál minden évben, 2012 óta pedig már 2,6 milliárd forintot szedett be ilyen úton a magyar vállalkozásoktól, sok esetben az adóhivatal segítségével, végrehajtás útján. A befizetés területi kamaráknál maradó részével együtt a Parragh-adó teljes összege már meghaladja a 26 milliárd forintot.

Azt viszont nem lehet tudni, hogy ezeket a hatalmas bevételeket mire költik a kamarák, hiszen senkinek nem tartoznak elszámolással. Azt viszont biztosan lehet tudni, hogy a vállalkozások nagy része semmilyen hasznos szolgáltatást nem kap a befizetett díj fejében. Ha választhatnának, valószínűleg a cégek többsége nem lenne kamarai tag.

Az MKIK a járvány idején sem engedi el a MKIK a tagdíj fizetését, ami elfogadhatatlan. Ráadásul, a NAV a kamarák kérésére végrehajtást indít és a és behajtja a tagdíjakat azoktól a cégektől, amelyek elmulasztották azt befizetni. Szabó Szabolcs, Hadházy Ákos és Szél Bernadett szerint az lenne a helyes, ha a válságra való tekintettel az MKIK lemondana az eddig is érdemtelenül beszedett díjakról, az eddig beszedett pénzt pedig visszafizetné a vállalkozásoknak.

A Tisztességgel és Bátorsággal Magyarországért Szövetség tagjai törvényjavaslatot nyújtottak be a Parragh-adó eltörléséről, illetve az idén befizetett díjak visszatérítéséről. Az MKIK elnöke egyébként jól látja, a járvány okozta válság súlyosan érinti a magyar vállalkozások működését, és kockáztatja fennmaradásukat. Ahelyett azonban, hogy az önkormányzatokat fosztaná meg adóbevételeiktől, a kamaráknak saját magán kellene kezdenie a spórolást, a kötelező tagdíjak elengedésével.

Oszd meg, válassz platformot!