A Fidesz állt a kamupártok mögött – Rogán ügyvédje volt Zuschlag „szokott kapcsolata”

Mutatok egy dokumentumot, ami sokat elárul arról, kik és milyen módszerekkel vezetik ezt az országot. Ez egy telefonlehallgatás jegyzőkönyve (titkosítását már feloldották, így nem követek el törvénysértést a közzétételével), amelyben Zuschlag János (a fedett nyomozásban: Üstökös) egykori szocialista képviselő beszélget Táncsics Péterrel, aki a 2014-es választásokon 1578 szavazatot szerző, de 149,2 millió forint kampánytámogatást bezsebelő Új Magyarország Párt elnöke volt (ma pedig önkormányzati képvisel Kőszegen, „összefogás” színekben, ezek után az a minimum, hogy le kell mondania!). Zuschlag köre a 2018-as választásokon is hasonló mutatványra készült, de elkövették azt a hibát, hogy egy biztosítási alkusztól loptak személyes adatokat az ajánlásokhoz. Ezért a büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van a Kecskeméti Törvényszéken. Korábbi posztom a témáról itt olvasható.

A jelenkori Magyarország egyik legvisszataszítóbb jelensége a kamupártok működése, ami duplán káros: egyrészt konkrét, százmilliókban mérhető kárt okoznak, másodrészt kiélezett helyzetben konkrétan befolyásolhatták az eredményt, harmadrészt pedig aláássák a demokráciába vetett bizalmat. A legnagyobb szégyen mégis azoké, akik megteremtették a törvényi és financiális feltételeket ehhez az iparághoz, majd semmit nem tettek a pártbiznisz felszámolása érdekében. Mert ne gondolja bárki, hogy a legmagasabb szint – akár csak hallgatólagos – támogatása nélkül működhetnének ezek a bűnszervezetek!

A lehallgatási jegyzőkönyv azt bizonyítja, hogy Zuschlagék 2014-ben „fölülről” kaptak utasításokat, például hogy milyen magatartást kövessenek delegáltjaik a választási bizottságban, és arra számítottak, hogy 2018-ban is kapnak hasonló parancsokat. 2018. január 11-én már kissé aggasztotta az urakat, hogy még nem érkezett meg az utasítás. Zuschlag erre azt mondja: „próbáltam köröket futni, megmondom őszintén, a szokott kapcsolataimon (…) mindenféleképpen kell instrukció a választási bizottságba! Mer’ ugye, négy éve is kellett. (…) Én ráírtam a négy évvel ezelőtti kapcsolatomra, aki Rogán ügyvédje, nem válaszolt”.
A jegyzőkönyv hitelességét maga a rendőrség igazolta. Az ügyben feljelentést tettem. A feljelentést ugyan elutasították (hogyne tették volna, ha Rogán Antal neve felmerült benne), azonban az elutasítás nem cáfolta, sőt, megerősítette, hogy valóban keletkezett ilyen dokumentum.
Az elmúlt tíz évben nagyon sok olyan ügyet láttunk, amelyikbe korábban kormányok buktak bele. Egy normális világban ekkora lebukás után, egy választási csalásba keveredett kormánytag esetén is kormányválság robbanna ki. Ma már nem demokráciában élünk, de ez a dokumentum mégis fontos: közvetlen bizonyíték arra, hogy a Fidesz legfelsőbb körei állnak választási csalások mögött.
A Partizán témát feldolgozó videóját itt lehet megnézni. Ebben a dokumentumfilmben az egyik korabeli „képviselőjelölt” ráadásul azt is állítja, fideszes ajánlóívről is másolták az adatokat a sajátjaikra, ami ismét csak a kormánypárti beavatkozás gyanúját erősíti.

Oszd meg, válassz platformot!