Nem bűncselekmény a háromszoros túlárazás?

Emlékeznek még a maszkgyártó csodamasinára, amit Orbán Viktor személyesen tekintett meg a sátoraljaújhelyi börtönben? A látogatásról készült videóban többször is elhangzott, hogy a kínai gépsor havonta 2,8 millió maszkot képes gyártani, de hamar kiderült, hogy ennek a töredékére képes. Ellenben jó drága volt: az állami kórházellátó 600 ezer eurót, vagyis az akkori árfolyamon több mint 213 millió forintot fizetett érte. Hamar kiderült az is, hogy ez elképesztő túlárazás, hiszen öt perc internetes kereséssel lehetett ennek a tizedéért is ilyen gépsort találni a kínai online piactereken.  

Ma már pontosan tudjuk, hogy mekkora volt a túlárazás: az államra 600 ezer euróért rásózott gépet a közvetítő, a lélegeztetőgép-üzleten is milliárdokat kereső TMT Technics Kft. (Orbán Viktor szavajárása szerint „fürkészek és portyázók”) 226 700 euróért vásárolta Kínából, tehát nyert rajta 373 300 eurót, vagyis mai árfolyamon 136 millió forintot. Körülbelül ennyit tehetett zsebre a kínai partner is, de őt nyilván nem tudjuk azért felelősségre vonni, ha drágán ad egy gyenge minőségű gépet egy európai vevőek. 

Szomorú persze, hogy Orbán Viktort átverte valaki ezzel a csodamasinával, de az sokkal szomorúbb, hogy az adófizetők pénzét elherdálták, százmilliós összeget adtak egy, orvosi műszer kereskedelemmel korábban egyáltalán nem foglalkozó cégnek. Ezért is tettem feljelentést, ami a lehető legszomorúbb eredménnyel járt: a forrú krumplit egymásnak dobáló nyomozó hatóságok szerint ugyanis nem bűncselekmény egy alig használható vackot sokszorosan túlárazva rásózni az államra. 

Előbb a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság utasította el a hűtlen vagy hanyag kezelés miatt tett feljelentésemet, mondván, hogy a világjárvány idején „a védekezéshez szükséges eszközök, berendezések iránti kereslet jelentős mértékben megnövekedett, ami az árak emelkedését idézte elő.” A nyomozókat az sem zavarta, hogy a büntetés-végrehajtás egy másik börtönbe darabonként 23 millióért vett hasonló, de nagyobb kapacitású gépeket. A rendőrök azért nem zárták le teljesen az ügyet, átdobták azt a pénzügyőr kollégáknak, mondván, hogy a költségvetési csalás gyanúja még felmerülhet.

A NAV szerint azonban a költségvetési csalás tényállása sem áll meg. Egészen elképesztő indoklásuk szerint azért nem, mert a csodamasina vásárlására felhasznált pénzt a költségvetési szerv kapta eszközbeszerzésre, így az „kikerült a költségvetés közvetlen köréből”. Ha volt is vagyoni hátrány, az nem közvetlenül a költségvetést károsította meg. Ez az érvelés azért messzire vezetne, ezek szerint csak azt nevezhetjük költségvetési csalásnak, ha valaki közvetlenül a kincstártól lop. A NAV nyomozók becsületére legyen mondva, hogy a forró krumplit visszadobták a rendőrség asztalára. 

Harmadik körben ismét a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán kötött ki az ügy, akiktől most kaptam meg a nyomozást megszüntető határozatot. Ők most azt vizsgálták, megáll-e a csalás bűntette, de természetesen arra jutottak, hogy nem. Mégpedig azért nem, mert az ÁEEK az operatív törzs felhatalmazása alapján vásárolta meg a csodamasinát a TMT Technics Kft-től, így a megtévesztés szóba sem jöhet. És amúgy is, a világjárvány miatt „felborult a piaci egyensúly” így nem volt jogtalan haszonszerzés háromszoros áron továbbadni valamit az államnak. Ennek a körnek egyetlen értelme volt: a nyomozók a megszüntető határozatban végre leírták a pontos számokat, mennyibe került a gépsor. 


Határozat eljárás megszüntetéséről_PMRF_átv2021.12.01.

A szomorú tanulság az, hogy a magyar bűnüldözés a jelek szerint szerint semmit nem ért (nem akar érteni) abból, hogy mi folyik itt. Vannak persze apró jelek, amelyek arra utalnak, hogy a nyomozók nagyon is értik, de valamiért nem szabad nekik tovább vinni ezeket az ügyeket. Ezért szoktam mondani, hogy a jogi felelősségre vonáshoz nem feltétlenül kell kétharmados többség, elég csak a létező jogszabályokat alkalmazni. Eben az esetben például elölről kezdeni az egészet, a hűtlen kezeléstől: hiszen valaki aláírta ezt a beszerzést, ő pedig azt is el tudja majd mondani, ki utasította erre. 

Az is tény, hogy az egészségügyi beszerzéseknél teljesen általánosak a „csomagolócégek”, amelyek semmit nem csinálnak, csak megduplázzák, megtriplázzák a behozott eszköz árát (például lélegeztetőgépeket is így sikerült vennie az államnak). De ettől ez még bűncselekmény, és a kormányváltás után felelősségre is kell vonni a csalókat. Már csak azért is, mert a legundorítóbb csalás a járványt kihasználva lopni. Ez olyan, mintha valaki a kórházban fekvő betegtől lopná el a pénztárcáját.

Oszd meg, válassz platformot!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük