A kedden elfogadott, mocskos törvény lényege valójában nem csak a Pride betiltását, hanem a jövőben bármilyen tiltakozás elnyomását lehetővé teszi. Sőt, a kínai típusú, totális megfigyelőállamnak ágyaz meg az arcfelismerő rendszerek korlátlan alkalmazásával. És az ún. alaptörvény legújabb módosítása, illetve az Orbán által ígért putyini „nagytakarító” törvények még csak ez után jönnek, sok egyéb mellett lehetővé téve a „veszélyhelyzet” vagyis a rendeleti kormányzás örökös fenntartását.
Ezt nem engedhetjük, hiszen ha engednénk, végérvényesen átlépnénk a valódi önkényuralomba, ahonnan már a jelenleginél is sokkal nehezebb lenne visszaút! Folytatnunk kell az aktív tiltakozást, illetve végre el kell kezdenünk a valódi nyomásgyakorlást! Jövő héten kedd délutánra tüntetést jelentettem be az Erzsébet híd közelébe, a Ferenciek terére, amit a hatalom egyelőre tudomásul vett. Ezt még nem merte megtiltani a gyermekek védelmére hivatkozva.
Sokszor elmondtam: minden hatalomra lehet nyomást gyakorolni, csak az a kérdés, mennyien vesznek benne részt és mennyire elszántak. Kérem, aki csak teheti, jöjjön kedden 17 órakor a Ferenciek terére, és hozzon magával minél több embert!
Azt is kérem, hogy osszák meg ezt az eseményt, hogy mindenkihez eljusson a hír!
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!