Miután a magyar hatóságok jó ideje csak nyomozgatnak, Németországban, a berlini és a müncheni államügyészségen tettem feljelentést – hátha ők valóban kinyomozzák, mi történt az egyik legszégyenletesebb korrupciós ügyben. Hátha ők felelősségre vonják az elkövetőket – ahelyett, hogy újabb fontos, sok milliárdos feladatot bíznának rájuk.

„Újabb kormánybiztost neveztek ki: Maróth Gáspár lett a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos” – olvashattuk ma reggel a hírt. A legtöbben már fel sem kapják a fejüket az ilyen hírekre, hiszen a mindenféle megbízottak és biztosok száma úgy nő, hogy már követni is nehéz. Itt viszont érdemes megállni egy pillanatra: Maróth Gáspár ugyanis nem csak egy a NER sok haszonlesője közül, hanem az egyik legjobban dokumentált korrupciós ügy főszereplője, akire most ismét sokmilliárdos beszerzéseket bíznak, pedig ez a „kecskére káposztát” minősített esete.

Még 2015-ben történt, hogy az EU rengeteg pénzt adott egészségügyi fejlesztésekre, amiből főleg drága diagnosztikai gépeket, CT-ket és MRI-ket vásároltak. Ahelyett, hogy az állam egyszerre, csomagban vette volna meg közvetlenül a gyártóktól a gépeket (jelentős kedvezménnyel), szétaprózták a pályázatokat, hogy helyzetbe hozzák az ún. csomagolócégeket, amelyek persze gyorsan kartellbe álltak, hogy a lehető legmagasabb árat préseljék ki a rendszerből. A történtekről itt lehet részletesen olvasni, de a lényeg az, hogy ugyanannyi pénzért sokkal több modern berendezést lehetett volna venni, ha ezek a cégek nem játszanak össze.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) végül 1,6 milliárd forint bírságot szabott ki a kartellező cégekre. A vizsgálat során felmerült Maróth Gáspár neve is, mint a kartell egyik szervezője. A történtek idején ő volt az egyik érintett, a VMD-cégcsoport vezetője, személyesen egyeztetett más, elvileg versenytárs cégek vezetőivel, de a GVH végső határozatában már nem említették szervezőként, mert nem lehetett bizonyítani, hogy valóban ő koordinálta az összejátszó cégeket (akik ettől még összejátszottak, ezt a GVH is megállapította).

Talán nem véletlen, hogy Maróth Gáspár kimaradt a GVH határozatából: az első Orbán-kormány idején a miniszterelnök személyes tanácsadója volt, a fenti ügy kirobbanásakor épp a Honvédelmi Minisztérium egyik cégének igazgatósági elnöke. Innen felfele bukott: a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos lett. Most pedig úgy általában a védelmi fejlesztésekért felel – amire jelenleg irtózatos összeget költ és tervez költeni a kormány, legfőképpen azért, hogy így vásárolja meg a német ipar jóindulatát.

A GVH vizsgálatán túl a rendőrség is „nyomozgat” az ügyben, igaz, eddig nem törték össze magukat, hogy megtalálják a felelősöket. Bejelentésemre az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálatot indított a magyar egészségügyi gigakartell ügyében, hiszen az egész bulit uniós forrásból finanszírozták. Sajnos az OLAF-nak csak annyi jogköre van, hogy megállapítja a csalást, azt már a magyar ügyészségnek kell eldöntenie, hogy emel-e vádat az ügyben. Ismerve Polt Péter hozzáállását az ilyen ügyekhez, nem fűzök sok reményt ehhez. Ezért fordultam nemrégiben a német hatóságokhoz: mivel az ügyben német vállalatok is érintettek, az ottani versenyhatóságnak tettem bejelentést (ők már visszaírtak, hogy köszönik szépen, de a magyar kollégák az illetékesek), illetve feljelentést tettem a berlini és a müncheni államügyészségen (az érintett cégek székhelye szerint). Kíváncsian várom, mi lesz az eredmény!