Dr. Hadházy Ákos 1974-ben született Debrecenben. A pécsi Leowey Klára Gimnáziumban végzett tanulmányai után a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen szerzett diplomát
1998-ban. Az egyetemi tanulmányai alatt egy szemesztert a németországi Giessen város Justus Liebig Egyetemének állatorvosi karán hallgatott. Tudományos Diákköri munkáját Semmelweis Orvostudományi Egyetem Biológia Intézetében végezte, a májregeneráció molekuláris biológiai szintű vizsgálatával. Egyetemi évei alatt sejtbiológusnak készült, de a gyakornoki időszakban elcsábította az állatorvosi klinikum. Szekszárdon praktizál, 2009-től tulajdonosként vezeti a szekszárdi Központi Állatkórházat. Nős, négy gyermek apja.
2004 végén, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után lépett be a Fideszbe. 2006-tól önkormányzati képviselő volt Szekszárdon. 2013-ban a trafikjogokat elosztó csalássorozat leleplezése után a korrupció elleni tiltakozásul elhagyta előbb a Fidesz-frakciót, majd a pártot is. 2014-től az LMP tagja, melynek 2014-ben országgyűlési- és polgármesterjelöltje is volt Szekszárdon.
Az LMP kongresszusa 2016 júniusában a párt társelnökévé választotta. 2016-tól országgyűlési képviselő. 2018-ban a a párt hivatalos álláspontjával szemben az ellenzék együttműködését szorgalmazta, ezért a választások után belső támadások célpontja lett, így kilépett a pártból. Független képviselőként elsősorban a korrupció feltárásával foglalkozik, rendszeresen mutat be ügyeket – ezek elérhetőek a korrupcioinfo.hu oldalon.
A korrupció mellett politikai tevékenysége másik fontos területe kormánypropaganda elleni fellépés. Ennek jegyében 2018 végén az egyik kezdeményezője volt annak, hogy a tüntető tömeg az MTVA épületéhez vonuljon, a jelen lévő képviselők pedig személyes találkozót kérjenek a vezérigazgatótól. Példátlan módon a közmédia biztonsági őrei erőszakkal távolították el az épületből.
Politikusként meggyőződése, hogy erősíteni kell a közéletben a részvételt és az állampolgári aktivitást, mert e nélkül nem lehet visszafordítani az országot a jelenlegi zsákutcából. Meggyőződése, hogy ehhez alapvető változásokra, új politikai kultúrára van szükség.