Már két hét telt el a közmédia törvénysértő működését bizonyító hangfelvételek nyilvánosságra kerülése óta, de az MTVA még mindig úgy tesz, mintha mi sem történt volna, az MTI pedig rendre megtagadja az erről szóló közleményeink kiadását. A Médiatanácstól és a közmédia vezetőitől kért tájékoztatáson túl a mai napon feljelentést teszünk hűtlen kezelés miatt.
A szabadeuropa.hu portálon 2020. november 12-én nyilvánosságra került hangfelvételek alapján Bende Balázs, az MTVA korábbi vezető szerkesztője és Németh Zsolt hírigazgató az európai parlamenti választások előtt nyílt utasítást adott a munkatársaknak a kormánypártok támogatására és a választási sikereiket elősegítő tájékoztatásra. A választási csalásnak is tekinthető utasítás világos bizonyítékát adta annak, hogy a közmédia nem közszolgálati, hanem kormányszolgálati tevékenységet végez, és politikai küldetést hajt végre.
A médiatörvény szerint az MTVA-ra rábízott vagyon elsődleges rendeltetése a közszolgálati médiaszolgáltatás és a hírügynökségi szolgáltatás mint közfeladat ellátásának elősegítése, amely törvényi kötelezettségeit az Alap – ahogy azt a hangfelvétel is tanúsítja – nyíltan megszegi. Ezért a mai napon különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt feljelentést teszünk a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.
Szél Bernadett
Szabó Szabolcs
Hadházy Ákos