Néhány gondolat a Városháza-ügyről

Hetek óta pörgeti a propagandagépezet az úgynevezett Városháza-ügyet, én is kaptam már kérdéseket különböző kiadványaiktól. A válaszaimat eddig nem hozták le, a jelek szerint nem feleltek meg annak, amit ők akartak hallani tőlem. Néhány gondolatot ezért itt is megosztok erről:

Rendkívül súlyos állítás, hogy a fővárosi ingatlanértékesítések után jutalékot kellene fizetni bizonyos kijáró embereknek, akik majd személyre szabják a kiírást. Erről egyelőre inkább olyanok beszélnek a nyilvánosságra hozott felvételeken (ezek elkészültének körülményei is felvetnek azért kérdéseket), akik egyértelműen a Fideszhez köthetők: Gansperger Gyula az első Orbán-kormány idején volt az ÁPV Zrt. majd a Budapest Airport vezetője, Barts Balázst pedig Tarlós István nevezte ki a Vagyonkezelő Központ vezérigazgatójának. Persze Bajnai Gordon is beszél bizonyos cápákról, akik minden pártnál ott vannak és el kell kerülni őket. Ha vannak ilyenek, nem elkerülni kell őket, hanem levadászni.

A hírek szerint már elindult a nyomozás. Ez nagyon helyes, az ilyen ügyeket csak hivatalos eljárásban lehet tisztázni, normális országokban ezekkel rendőrök és nem maszkos ismeretlenek foglalkoznak. Csak remélni merem – de valószínűnek tartom – , hogy a nyomozók gyorsabban fognak dolgozni, mint Farkas Flórián, Boldog István vagy Simonka György esetében, és ha találnának valamit, nem próbálják elsikálni, mint például a Tiborcz-féle ELIOS Zrt. ügyét. Csak remélni tudjuk – de kétlem –, hogy azt is gyorsan nyilvánosságra hozzák, ha nincs ügy.

Az ellenzék szempontjából két fontos tanulságot látok: az egyik, hogy a jövő évi kormányváltás után kétszer is meg kell gondolni, szabad-e a korábbi, fideszes vezetőket a posztjukon hagyni. Akárhogyan is nézzük, ha tényleg van ügy, annak főszereplője egy Tarlós által kinevezett cégvezető. A második pedig az, amit nem először olvashatnak tőlem: komolyan kell gondolnunk, hogy mi másként fogjuk csinálni a dolgokat, különben nem hisznek nekünk a választók és akkor nem lesz kormányváltás.

Oszd meg, válassz platformot!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük