Bibó István, a forradalmi kormány minisztere szerint az 1956-os magyar forradalom azért is egyedülálló a történelemben, mert nem volt vezetője. Egészen spontán történt, látszólag a semmiből. Nem volt se vezérkara, de még egy olyan csapat sem volt, amely készen állt volna a hatalmi vákuum betöltésére. Bibó úgy fogalmazott, hogy „ennek a forradalomnak volt valami olyan közszelleme, ami úgy irányította az embereket, hogy azok észre sem vették”. Megmosolyogtató, hogy utóbb találkozott pár emberrel, aki azt állította, hogy itt vagy ott vagy amott, ilyen és olyan formában ő irányította az eseményeket – de ezt rajtuk kívül senki mástól nem hallotta.
És valóban, mikor október 23-án délután az eredetileg a diákok hívására összegyűlt tömeg a Kossuth térre indult, nem igazán vezette senki. A későbbi mártír miniszterelnök, Nagy Imre biztos nem, pedig mindenki őt akarta hallani. Ő maga ijedt meg leginkább a tömegtől, ezért bizonyos demokratikus reformok halvány ígéretével megpróbálta hazaküldeni az embereket. Nem sikerült, a szellem akkor már kiszabadult a palackból.
Minden diktatórikus rendszer alapja, sőt, a lelke a hazugság. Bibó István mondta azt is, hogy a politikában hazudni nem lehet. Mármint lehet hazugságokat mondani, de hazugságra politikai rendszer tartósan nem lehet építeni, mert előbb-utóbb kiderül az igazság és összedől az egész konstrukció. Persze, ez az összeomlás nem feltétlenül gyors, a hazugságra épült rendszer fenntartására ma már egészen sok pénzt költenek, de az összeomlás előbb-utóbb elkerülhetetlen.
‘56 október 23-án a hatalom idegesen reagált, mert megérezték, hogy dőlni kezd minden. Emlékezzünk arra, hogy a kommunista vezető Gerő Ernő – miután segítségért telefonált Moszkvába – a rádióban igyekezett helyre tenni a dolgokat. Nacionalistának, fasisztának minősítette a tüntetőeket és elítélte azokat, akik szerinte a sovinizmus mételyét igyekeznek terjeszteni az ifjúság körében. A mindenkori pártállami propaganda bevált fogásait használta tehát: megnevezte az ellenséget és megtévesztett embereknek kiáltotta ki a tiltakozókat.
A forradalmárok egy csoportja nem véletlenül vette az irányt a Magyar Rádió épülete felé, hiszen tisztában voltak a propaganda erejével. Tudták, hogy ha nem foglalják el a rádiót, emberek milliói semmit nem fognak tudni a budapesti eseményekről, vagy ha igen, akkor csak annyit, hogy valamiféle bűnözők meg idegen ügynökök akarják megdönteni a népi demokratikus rendszer vívmányait. Tudták, hogy minden mozgalom annyira lehet sikeres, amennyi látszik belőle.
Sok szempontból hasonló helyzetben vagyunk ma, 66 évvel később. Gyűlik az elégedetlenség a társadalomban, de nincs, aki vezetné a népet. Vannak persze, akik ma is azt állítják, hogy ilyen vagy olyan formában ők irányítanák az eseményeket, de ezt rajtuk kívül senki nem gondolja így. A magyar nép azonban változást akar, és én úgy érzem, kialakulóban van az a bizonyos közszellem, ami ezt az egészet vezérelni képes.
Az biztos, hogy a magyar társadalom nagyon komoly válságba jutott, és ezt nem lehet ígérgetéssel, ilyen-olyan reformmal, néhány jogszabály megváltoztatásával megoldani. Nagyon fontos – a jövő szempontjából mindennél fontosabb – az oktatás helyzete, de világosan kell látni: a mai hatalom már nem csak nem akar, de nem is tud eleget tenni a tanárok, diákok és szülők követelésének.
Egyrészt nincs pénze, hiszen ellopták vagy elverték szavazatvásárlásra a választások előtt. Másrészt a rendszer alapjait – a mindenáron való központosítást, a pénzkivonást, a feudális függőségi rendszert – kellene feladni ahhoz, hogy valamennyire is működő közoktatást lehessen létrehozni. Ahogy 1956-ban a kommunista párt hiába ígért volna bármiféle reformokat, úgy ma sem érdemes hinni a rendszer konszolidációjában.
A jelenlegi rendszer is hazugságra épül. Nincs még nyílt diktatúra, még nem vetnek börtönbe, nem kínoznak meg ellenzékieket. De már demokrácia sincs, amikor tisztességes, valódi választáson lehet leváltani a kormányt. Hibrid rezsimnek hívják a tudósok ezt az állapotot. És ha ez egy hibrid rezsim, akkor hibrid forradalomra van szükség a leváltásához. Nagyon sok embernek kell békésen, de nagyon határozottan kikényszeríteni nagyon konkrét követeléseket a tisztességes választások feltételeiért.
Nem biztos, hogy ez egyetlen nap alatt sikerül, de nem szabad abbahagyni és lépésről lépésre kell haladni! A kulcs az elszántság és a szolidaritás: a közoktatás ügye nem csak a tanárok ügye, hanem mindenkié! Az elmúlt években sok nagy disznóságot láttunk, a tiltakozások azonban sorra sikertelenségbe süllyedtek, mert nem álltak össze egy nagy egésszé. Nincs olyan, hogy a tanárok vagy kukások vagy a pizzafutárok ügye – Magyarország ügye van csak, mindannyiunk ügye!
Ha kicsit is szeretnénk méltóak lenni az ’56-os hősök emlékéhez és szeretnénk, ha legalább a gyermekeink egy olyan országban élhessenek, amit ők elképzeltek, akkor nagyon sok dolgot kell még kiharcolnunk. Nem lesz egyszerű, lehet, hogy sokáig fog tartani, de el kell kezdeni valahol. Például október 23-án, vasárnap délután 4-kor, a Budapesti Kálvin téren. A diákok hívására, ahogy 1956-ban is kezdődött!
Fotó: Fortepan/Nagy Gyula
Igen itt van most a lehetőséget meg kell ragadni addig forr a nép most jó mert holnap 23 sikerülni kell neki én bízok benne mert le kell váltani most van itt a lehetőség !!!!!
Az ellenzéknek ki kellene vonulni a parlamentből. A kormánynak azt a feltételt kellene szabni, ha azonnal belép Magyarország az Uniós ügyészségbe és a Köztelevízió vezetője pártoktól független személy lesz, akkor visszamennek a parlamentbe.