Szolidaritás nélkül a magyar társadalom lecsúszásra van ítélve

Kicsit szomorú véget ért péntek este a közoktatás helyzetének javításáért folytatott tüntetés. Sajnos be kell látni, hogy a magyar társadalom – beleértve a pedagógusok és az ellenzéki pártok többségét is – egyelőre nem áll ki az oktatás ügye mellett. Sokaknak sokféle okuk lehet erre, de a vége mégiscsak az lett, hogy ott maradt néhány száz gyerek a rendőrökkel szemben, egyelőre valódi, látható tömegtámogatás nélkül. Ők viszont nem futballhuligánok, nem mentek neki izomból a rendőrsorfalnak (hála Istennek), erre néhány kommentelő rákezdi, hogy „jajj, ez k…a gyenge”.

A jövő héten az ellenzéki pártok egy része elmegy majd Pintér rendőrminiszterhez valamiféle látszategyeztetésre, ezzel hitelesíti a folyamatot – meg kiállítja magáról a bizonyítványt, hogy valójában a rendszer része. Aztán a parlamentnek csúfolt színház elfogadja a státusztörvényt, bosszút állva nem csak a pedagógusokon, de valójában mindenkin. Igaz, több durva részt kihagynak belőle – tehát mégis van valamennyi eredménye az eddigi tüntetéseknek –, de ez annyit jelent, hogy „csak” kicsit lesz rosszabb a tanárok helyzete, mint volt másfél éve a tiltakozások elején.

Ameddig nem áll a tiltakozók mögött 30-50-100 ezer ember, addig ez így is marad, csak a csalódottság és az apátia nő. Sokadik alkalommal derül ki, hogy az elemi szolidaritás nélkül a magyar társadalom végérvényes lecsúszásra van ítélve. Sokan nem értik meg – talán mert nem magyaráztuk el nekik –, hogy nem a tanárokról, nem a diákokról van szó, hanem a jövőnkről. A propaganda teljes sikerrel fordítja egymás ellen az embereket, mert hagyják, mert hagyjuk.

Én azt tudom csak javasolni mindenkinek, hogy ne adja fel! Értse meg és igyekezzen megértetni másokkal is, hogy törvényszerű, ami történt. Ameddig ugyanis nem adódik össze minden elégedetlenség egyetlen irányba, amíg nem a rendszert magát támadjuk, minden tiltakozó mozgalom – tanárok, diákok, KATA-s vállalkozók vagy az akkumulátorgyárak ellen tiltakozók – bukásra van ítélve. Ezeknek az erőknek össze kellene adódniuk, nem foglalkozni a károgókkal és a propagandával, hanem egységesen és határozottan a rendszer lényege ellen fordulni. Akkor sikerrel járhatnak!

Oszd meg, válassz platformot!

One thought on “Szolidaritás nélkül a magyar társadalom lecsúszásra van ítélve

  1. A közömbösség és munkahelyféltés kézenfogva jár. A változás reménye úgy szállt el sok ember fejében mint a pipafüst. A „belföldi” Magyar emberek látják az országot elárasztó,- külföldről érkező, – más ország állampolgárait aki itt jól érzik magukat, sokszor kivételes helyzetben. Zsigereikben érzik az itt született emberek, hogy valami nagyon nincs rendben. De mi? Törvények születnek ellenünk! A legtöbb törvény javaslat ami ellenünk szól mind a „Fővadász” – magát buzgó kereszténynel valló- Semlyén úrtól jött, érdemes lenne listázni. Mi alapján jött az ötlet, hogy egy ingatlanba akár több száz személy is bejelentkezhet, ez vajon minek a melegágya? A levélszavazatokkal kapcsolatos kérdések szintén utalnak valamire….Ja és itt van még a szoros barátság a világ legnagyobb számú Hackkereit foglalkoztató Rezsimről….úgy tűnik, mintha még a Trump úr is elismerné őket! (remélem nem!) Vajon tényleg az egyszemélyes vezetést igénylik a tömegek? Úgy tűnik régen volt rá példa, amíg össze nem fogott a világ ellenük sikeresen. Jelenleg a legnagyobb baj az oktatás és egészségügy, a Tudományos Akadémia ellehetetlenítése,-bizonyára félelmetes a munkájuka tudósoknak a jelenlegi politikusaink számára.. 🙂 érthető, hiszen kimutathatják a modelezhető jövőképet: -feudalizmus.
    Kitartást, egészséget, kívánok Hadházy úrnak a további tényfeltáró munkájához, minden hazáját őszintén szerető, tisztelő, ember nevében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük