Az M1 Híradó 2023. július 4-i, 19:30-as kiadása (57 perc). Az adást itt lehet visszanézni.
Nehéz helyzetben van a propagandafigyelő ma, miközben osztályozni próbálja a híradásokat a témák alapján, mert a közmédia és a kormánypropaganda olyan magas szintre emelte a „brüsszelezést”. Minden téma mögött felsejlik a brüsszeli szál: Brüsszel migránsgettóvá alakítaná az országot, Brüsszel nem küld pénzt, Brüsszel miatt emelkednek az árak, de még a gazdáknak is részben Brüsszel miatt rossz. Némileg hasonló a helyzet a „baloldalozással” is: ha nem Brüsszel, akkor ők a hibásak mindenért. A nap fő közéleti eseménye, a pedagógusok státustörvényének elfogadása a Híradó második felében, nyolcadik témaként került sorra a műsorban. Az erről szóló tudósítás nem szól másról, mint jól összefoglalja a baloldali ármánykodást az ügyben. Amihez a szerkesztőknek sikerült társítani még az ukrajnai háború és béke kérdését is. A propagandaminisztériumban szorgosan építik a narratívákat és keretezik a témákat.
57 perc műsoridő: 21 perc migrációs veszély, 16 perc ellenzékellenes propaganda – ilyen komoly gazdasági és költségvetési problémák lehetnek az országban?
A témák megoszlása műsoridő szerint:
Migrációs veszély: 20p 44mp
Az ellenzék lejáratása: 15p 56mp
Ellenzéki pártok véleménye: 1p 39mp
Brüsszeli gazdasági intézkedések bírálata: 3p
Gazdaságdiplomáciai sikerek és pozitív kormányzati intézkedések: 6p 4mp
A Híradó tudósításai
1. Egy hete tart a migránslázadás Franciaországban, megint romboltak az éjszaka (5p 35mp)
2. Elemzők: a migrációs és az integrációs politika totális kudarca, ami Franciaországban történik (5p 3mp)
A Híradó első tudósítása tárgyszerűen beszélt a franciaországi eseményekről. Ezután nyilván elkezdik a téma feldolgozását, hogy jól illeszkedjen a kormánypropaganda narratívájához: Brüsszel „migránsgettót” akar csinálni Magyarországból, de szerencsére a bátor kormányunk ellenáll és megvéd minket. A közel 60 perces hírműsor következő 20 perce a félelemkeltést szolgálja. A közmédia hírműsorának szerkesztői szerint 2023. július 5-én ez a legfontosabb közéleti probléma Magyarországon. Ahogy Kontra György műsorvezető felkonferálja a témát: „elemzők kiemelik, hogy a migrációs és integrációs politika elbukott, a bevándorlók nem is akarnak beilleszkedni.” Pócza István szerint a franciaországi események „egy sajnálatos, de erős példa, mi történik akkor, hogyha a migránskvótáknak eredményeképpen erőltetik a bevándorlást.”
3. Sikeresnek tartja Brüsszel a migrációs paktumot, amely előírja a kvótákat és a migránsgettók létrehozását (5p 43mp)
A Híradó Lampedusáról tudósít a migránsok érkező áradatáról.
4. Szijjártó Péter: a nyugat-európai országok által hangoztatott társadalmi integrációs erőfeszítések megbuktak (4p 23mp)
A bejátszás közben harmadszor(!!!) látjuk ma ugyanazt a képsorokat: például francia rohamrendőröket tűzijátékkal lőnek a zavargások során, égő tárgyakat borogatnak a lázadók stb. Mindezt azért, hogy a szerkesztő a nyugat-európai társadalmakban kialakult párhuzamos társadalmakról beszélhessen és arról: „a zavargások azonban Brüsszel tervein semmit se változtattak.” A Híradó nagyjából tizedszerre mutatja be azt is, hogy Ursula von der Leyen hogyan jelentette be az uniós költségvetés tervezett kiigazítását, amely a migráció kezelésére is további pénzt szán. Ismét megtudjuk, az EP-képviselők fizetését tavaly emelték meg. Ehhez képest, mint a Magyar Nemzet megírta: „Brüsszel egy város méretű migránsgettót kényszerítene Magyarországra.” A Parlamentben pedig Szijjártó külügyminiszter is a nézők fejébe sulykolta sokadszor ugyanezt.
5. Latorcai Csaba: az uniós pénzek járnak Magyarországnak (52mp)
A területfejlesztésért felelős államtitkár elmondta a Parlamentben, az uniós pénzek járnak a magyar embereknek, hiába próbálják a baloldali pártok megakadályozni ezt. Ezzel elkezdődött a Híradó második tematikus blokkja: a migrációs veszély után az ellenzék lejáratása majdnem 20 percben.
6. Magyar Nemzet: Gyurcsányék évi hetvenezer migránst fogadnának be Magyarországra (3p 35mp)
A Magyar Nemzetnél (vagy akik mögötte állnak) hallgatják a Klubrádiót, ahol Bauer Tamás, a DK egyik alapítója beszélt arról, szerinte Magyarországnak évi 50-70 ezer migránsra van szüksége, hasonlóan a nyugat-európai országokhoz, mert a népesség elöregszik. A Híradó ezután a „baloldalt irányító” Gyurcsány Ferenc egykori gondolatait idézi, aki a migránsok befogadását hangsúlyozta. Majd a korábban már látott képsorokat mutatják, ahogy Császár Attila ellenzéki politikusokat üldöz folyosókon és épületek előtt a brüsszeli kvótadöntés után: a baloldal természetesen tagad és kitér. Ezután egy nagyon finom manipulációs technikát vehetünk észre. A szerkesztő szánkba rágja: „A Momentumos Fekete-Győr András pedig határozottan egyetért azzal, hogy azok a tagállamok, amelyek nem akarnak erőszakos migránsokkal együtt élni, fizessenek büntetést.” Majd Fekete-Győr András saját szavaival is elmondja majdnem(!) ugyanezt: „Azok az országok, amelyek nem szeretnének menekülteket befogadni, ők más módon tudnának hozzájárulni a közöshöz.” Finom csúsztatás, nevezhetjük hazugságnak is: a kormánypropaganda – félelmeken, sztereotípiákon alapuló – világában nem léteznek menekültek, csak erőszakos migránsok, akiket az ellenzék a nyakunkra hozna. A műsor egyenként(!) fel is sorolja a magyar baloldali EP-képviselőket, akik támogatták az Európai Parlamentben a migránsok szétosztásáról szóló javaslatot. A végén ismét bejátsszák Orbán Viktor dühös kifakadását a Parlament tegnapi üléséről: harcol a migránsokkal és a Magyarországot eláruló ellenzékkel szemben. Mögötte bólogat a Fidesz. A Híradó még nyomatékosítja: „A kormány álláspontja világos. Elutasít minden betelepítési kvótát, és nem hagyja, hogy migránsgettó legyen Magyarországon.”
7. Elemzők: Karácsony Gergely pénzmosási ügybe keveredett (4p)
A közmédia ellenzék lejáratásáért felelős mai szakújságírója, Németi Noémi szemlézi a Mandiner cikkét: „forrong az ellenzék Karácsony kampánybotránya miatt, közben a Párbeszéd elkezdett mismásolni.” Sokadszorra látjuk ugyanazokat a képeket, miközben ugyanazt halljuk napról-napra az ügyről. De természetesen megszólalnak a hírműsor kedvelt szakértői, akik a mai hírértéket jelentik az ügyben: Mráz Ágoston és Deák Dániel.
8. 800 ezer forint átlagbért, heti 24 óra tanítást, 10 hét szabadságot jelent az új pedagógus-életpályatörvény (4p 10mp)
Miután kellően kirettegtük magunkat Brüsszel és az erőszakos migránsok, a fenyegető „migránsgettó” miatt, a Híradó a műsor második félórájában eljutott oda, hogy foglalkozzon a nap legfontosabb belpolitikai eseményével. Rétvári Bence Facebook-videóját zanzásítják a nézőknek arról, a pedagógusoknak milyen jó lesz a törvény elfogadása után. 2025-ig az államtitkár szerint nagy béremelés is lesz, ha „Brüsszel mondvacsinált okokkal nem tartja vissza a Magyarországnak jogszabályok szerint járó forrásokat,” és a pedagógusok átlagbére 800 ezer forint körül „lehet”. A belügyminisztérium közleménye is fényes jövőt vetít a pedagógusok elé, például jubileumi jutalommal, „a baloldal által gerjesztett álhírek és erőszakos tüntetések ellenére ezek a tények a törvényről.” Majd elhangzik a megszokott érv is, az álszent baloldali politikusok itthon a pedagógusok béremelését követelik, miközben Brüsszelben havi 5-6 millióért azon dolgoznak, hogy „a pedagógusok ne kereshessenek 800 ezer forintot.” Pindroch Tamás az Alapjogokért Központból „vezető elemzőként” csillogtatja a szakértelmet: „politikai hacacáré lett a szakmai kérdésből.” Érdekes, hogy aki a Híradóból próbálta nyomon követni a témát, az éppen a pedagógusok és a közoktatás szakmai helyzetéről nem hallhatott egyetlen információmorzsát sem, azon kívül, hogy a kormány szándékainak köszönhetően minden nagyszerű lehetne, de a baloldali ármány Brüsszellel együtt ezt megakadályozza. A Híradó és Pindroch szerint: „az ellenzék 13 éve napirenden tartja a témát, pedig a rendszer jól működik.” Persze mindehhez köze van annak a politikai nyomáshoz, hogy támogatnunk kell a fegyverszállításokat Ukrajnának és ne álljunk ki a béke mellett.
9. Tüntetés a Kossuth téren (23mp)
10. DK: az iskolákból kikerülő versenyképes fiatalok a gazdaság egészére hatással vannak (30mp)
Barkóczi Balázs beszél erről.
11. Az MSZP és a Párbeszéd véleménye a törvényről (10mp)
12. A Jobbik-Konzervatívok polgári konzervatív fordulatot sürgetnek az oktatásban (32mp)
Ander Balázs sajtótájékoztatója szólt erről az esőben.
13. Az LMP szerint az új pedagógus-életpályatörvény nem oldja meg az oktatás rendszerhibáit (27mp)
Kanász-Nagy Máté véleménye hangzott el.
14. Fidesz: a baloldal nem akarja, hogy a pedagógusok 800 ezer forintot keressenek (30mp)
Ismertetik a kormánypárt közleményét, amelynek lényegét meglepő módon olvashatjuk a mai 8. hír címében is.
15. Tovább nyomoz a rendőrség a Szikra Mozgalom aktivistájának számítógépén talált 70 ezer pedofil fénykép ügyében (2p 49mp)
Ha jól számoljuk, ez az 5. alkalom az egy hónapos propagandafigyelés során, hogy a Híradó lejáratni próbálja Jámbor Andrást és „szélsőbaloldali” mozgalmát. Mai „hírérték”: a rendőrség informatikai szakértőt vont be a nyomozásba.
16. A családi adórendszer védelme van a középpontban, Brüsszel nyomására emelni kell a benzin jövedéki adóját (4p 16mp)
Szilágyi Béla a tudósítás első éppen három percében sajnálkozva közli a Híradó nézőivel, hogy jövőre „Brüsszel nyomására” uniós szintre kell emelni az üzemanyagok jövedéki adóját, s ezért benzináremelés vár rájuk. „Mint púp a hátunkra, úgy kellett ez nekünk” – idézik Orbán Viktort erről. Szilágyi szerkesztő arról nem tud – és talán a miniszterelnök sem(?) – vagy nem akarja megosztani velünk, hogy a kormány az elvárt szinthez képest jóval nagyobb mértékben emeli ezt az összeget. Hasonló a helyzet hulladékfeldolgozási díjakkal is. (Nyilvánvaló, hogy a Híradó szerkesztői nem olvassák a független sajtó híreit a – régi gyurcsányi[!] – rekordot is megdöntő mértékű negyedéves költségvetési hiányról, ezért erről a témáról az elmúlt napokban rendszeresen elfelejtenek tudósítani.) Szerencsénkre, hogy szokásához híven Szilágyi szerkesztő jó hírekről is beszéljen, az adózási szabályok és kedvezmények pozitív változásairól is tudósít minket. Tállai András szavait tolmácsolva a híradás végén kapjuk meg a fülbemászó és elkerülhetetlen politikai kommunikációs szlogent: „megvédhetőek a családok, a nyugdíjak, a munkahelyek és a rezsicsökkentés.” A vágóképen pedig ebben az adásban megint feltették ugyanazt a lábost a tűzhelyre.
17. Novák Katalin kinevezte az új minisztereket (25mp)
18. Szijjártó Péter: minden idők legmagasabb első négyhavi exportteljesítményét produkálta a magyar gazdaság (1p 16mp)
19. Szijjártó Péter: a Közel-Kelet stratégiai célpontja a magyar exportnak (1p 12mp)
20. Vízipari, élelmiszeripari és turisztikai vállalkozások vettek részt a magyar-jordán üzleti fórumon (1p 7mp)
Ez a téma is Szijjártó Péter napi programjáról és sikereiről szól.
21. Nagy István: a kormány meghallotta a magyar gazdák hangját (1p 13mp)
A miniszter reklámfilmjében a kamerába nézve elmondta, hogy megvédik a magyar gazdákat „itthon is, Brüsszelben is”, mert a baloldali településvezetők még több terhet akartak rakni „a háborútól és az elhibázott brüsszeli szankcióktól és a történelmi aszálytól sújtott gazdákra (…) Soha többé földadót!”
22. 1400 tonna illegálisan lerakott hulladék elszállítását kezdték el Kaposváron (57mp)
23. Elkészült az idei Szent István napi program (2p 28mp)
24. Varga Csaba leért az alaptáborba, sikerrel zárult a Nanga Parbat-expedíció (3p 3mp)
25. Elhunyt Jandó Jenő zongoraművész (35mp)
A Híradóból kimaradó témák:
24.hu: Bajban a költségvetés, még a Pénzügyminisztériumnál is meglepődtek
Népszava: Trükközve, a szakbizottságot megkerülve készültek Orbánék a CT- és MR-vizsgálatok államosítására
Telex: Behajtják Budapesten, ha tartozik, Nagy Márton jelölheti ki, melyik állami ingatlant adják el
Népszava: Továbbra sem látszik az orosz gáz jutányos ára, Putyin ceruzája változatlanul vastagon fog
Telex: A magyarok 72 százaléka szeretné, ha bevezetnék az eurót
Átlátszó: 2,5 milliárd forinttal drágul a 43 milliárdos kajak-kenu központ, amit a WHB épít
Átlátszó: 59 földbe ásott lyuk lett a félmilliárdos támogatásból, hat évet kaphatnak az elkövetők
Telex: Elutasította a modellváltást a Zeneakadémia szenátusa, most beléjük állt a kormány
Szabad Európa: Egyes falusi iskolákból két-három tanító is hiányzik: egyre nehezebb a helyzet a baranyai kistelepüléseken