Propagandafigyelő 37.

Az M1 Híradó 2023. július 26-i, 19:30-as kiadása (53 perc). Az adást itt lehet visszanézni.

Ebből a Híradóból teljesen eltűntek a propaganda kedvenc témái: a migránsok, a jól megszokott brüsszelezés vagy az USA bírálata. A főpolgármester pártfinanszírozási ügye is mintha kifulladóban lenne, a műsornak a budapesti vízdíjak kapcsán csak némi gyurcsányozásra és rezsivédelemre futotta az ellenzék napi lejáratásaként. A probléma normális feldolgozását nyilván nem várhatjuk a közmédiától. Nagyjából negyedóra jutott ismét a kontinensen dúló időjárási katasztrófákra – az érdemi külpolitikai beszámolók (is) már rég megszűntek a Híradóban. Szintén ugyanennyi időt szántak a felsőoktatási ponthatárok közzétételére, miközben több városból – Pécstől Egerig lelkes egyetemi emberek társaságában – jelentkeztek be élőben a helyi főtéren zajló jó hangulatú ponthúzó partikról. Ehhez képest a reggeli újságok a bezárni tervezett vidéki vasútvonalak mellől – Nagyatádról vagy Karcagról – közöltek egészen más hangulatú riportokat. Délelőtt ráadásul kigyulladt a lajosmizsei vonat közel fél évszázados dízelmozdonya. A „közszolgálati” média „hírműsorának” nézői ebből annyit érzékelhettek néhány másodpercig, hogy „az MSZP átfogó reformokat sürget a vasúti közlekedésben”. A jövő kadétjei viszont magabiztosan ejtőernyőznek Szolnokon.

A témák megoszlása műsoridő szerint:

Az ellenzék lejáratása: 2p 43mp
Ellenzéki pártok véleménye: 2p 4mp
Gazdasági sikerek és pozitív kormányzati intézkedések: 7p 12mp

A Híradó tudósításai:

1. Egyre több helyen lángolnak az erdők Európában (3p 58mp)

2. KKM: a külföldre utazók regisztráljanak a konzuli védelemért! (4p 48mp)

3. Ismét letarolta a vihar a környező országokat (2p 50mp)

4. Komoly károkat okozott a vihar országszerte (3p 24mp)

5. Kormányülés: fő téma a háború és a béke, illetve az infláció elleni küzdelem (38mp)
Meszes Boglárka elmondta nekünk, hogy a kormány megvitatta, milyen diplomáciai lépéseket(!) tesz a közeljövőben a béke és a tűzszünet érdekében, valamint az infláció elleni hatásos intézkedéseket. (Kissé cinikus kommentár: holnap is lesz nap, köszönjük a kormánynak.)

6. Menczer Tamás: Magyarországon nem mondjuk meg a másiknak azt, hogy miről beszélhet és miről nem (2p 53mp)
A téma még mindig Orbán tusványosi beszéde és az arra érkezett román reakció. Pászkán Zsolt a Magyar Külügyi Intézettől és Menczer Tamás államtitkár mondta el véleményét erről. Az államtitkár szerint a román demars a „tisztelet hiányát mutatja,” viszont „Magyarország minden állammal a kölcsönös tiszteleten alapuló jó kapcsolatban érdekelt.”

7. Gigaberuházással erősít a Suzuki (4p 14mp)
Szilágyi Béla egy hosszú termelési riporttal örvendeztette meg a nézőket, Szijjártó külügyér pedig – egyenesen Tokióból – a japán gyár új beruházásának bejelentésével: több üzemegység bővül és naperőművet építenek. A tudósítás itt nem állt meg, hanem – látszólag különösebb aktualitás nélkül – áttért a szépen épülő debreceni BMW-gyárra. A szerkesztő elmesélte nekünk, mennyire csúcstechnológiás üzem lesz ez is, ha elkészül és mentes a fosszilis energia használatától. Megtudtuk azt is, hány munkás mennyi autót állít majd elő, „Debrecent pedig a világ 10 leginkább tőkevonzó városaként tartják számon.” Magyarország lassan a kontinens autóipari fellegvára lesz, Szilágyi Béla pedig a szektor javuló gazdasági adatairól beszélt. Dehogy sikerből és gazdasági álmodozásból ne legyen elég, megjelenik Palóc André a Századvégtől, aki hirtelen elmondja: „reális cél legyen, hogy idén a béremelkedés legalább 2-3 százalékkal magasabb kell legyen, mint az éves infláció.” Miközben – a nem propagandával foglalkozó – sajtóban a reálbérek drasztikus csökkenéséről olvasunk, a „vezető elemző” reálbér-növekedést ígér az év végére: 15 százalékos átlagos éves infláció mellett 18 százalékos bérnövekedést. Szilágyi Béla jó szokásához híven a beszámolója végén máris előrevetítette a fogyasztás és a gazdaság növekedését ennek hatására: „a családok többet tudnak költeni.” (Szilágyi híradásaiban mindig csak családok költenek, egyének sosem.)

8. Nukleáris ipari együttműködésről egyezett meg Magyarország és Japán (1p 11mp)
Szijjártó ismét tárgyalt és bejelentkezett.

9. Hamarosan nyilvánosságra hozzák a felvételi ponthatárokat (15p 15mp)
Mosolygós fiatalok beszélnek felsőoktatási terveikről, a műsor elmondja, hogy idén negyedével többen jelentkeztek, „utoljára 12 éve akartak ilyen sokan továbbtanulni.” Majd három perc után –  néha technikai bakikkal – bejelentkeznek a műsor tudósítói Budapestről, Pécsről, Szegedről, Egerből a ponthúzó partikról. Egyetemi emberek lelkesen promotálják az intézményeiket, a háttérben a hangulat fergeteges.

10. Tíz vádlottból nyolcat talált bűnösnek a belga bíróság a 2016-os brüsszeli terrortámadások ügyében (4p 4mp)
Brüsszel most máshogy került szóba a Híradóban: a 2016-os merényletek tetteseinek tárgyalását mutatta be a műsor. Megszólalt egy túlélő, láttuk, ahogy a tárgyalóterembe bevezetik az eltakart arcú vádlottakat. Majd ismertették az ítéletet és az egykori terrortámadások részleteit. Annak ellenére, hogy a több mint 50 perces műsor szerkesztői ezt az egyetlen külpolitikai témát gondolták fontosnak ezen a napon, a tudósítás végig tárgyszerű maradt. (Még a migráns kifejezés se hangzott el, persze a dörzsölt nézők tudják, kik állnak a háttérben.) 

11. Nagy István: mindenáron megvédjük a magyar gazdák érdekeit (1p 9mp)
Nagy István agrárminiszter pedig Brüsszelből nyilatkozott az uniós gabonatilalomról szóló tárgyalás kapcsán.

12. Az MSZP átfogó reformokat sürget a vasúti közlekedésben (24mp)
Varga László mond el egy mondatot olyan témáról, amelynek az aktualitásáról és hátteréről a műsor nézői természetesen nem tudhatnak meg semmit: a MÁV szerelvényei egymásután robbannak le, közben vidéki vonalakat terveznek bezárni.

13. A DK ellenzi az állami üdülők kiárusítását (29mp)
Mustó Géza beszélt erről.

14. Párbeszéd: ne a magyarok fizessék meg az akkumulátorgyárak vízpazarlását! (21mp)
Barabás Richárd fejtette ki a véleményét.

15. LMP: azonnali béremelés kell a felsőoktatásban (20mp)
Süveg Anna tartott sajtótájékoztatót, s mondott egy mondatot a Híradóban.

16. Mi Hazánk: Rákosmentén is épüljön kórház (30mp)
Vékony Csongor javasolta ezt sajtótájékoztatóján.

17. Origo: duplájára emelné a vízdíjat a Fővárosi Önkormányzat (2p 43mp)
Tüttő Kata alpolgármester a múlt héten tartott erről a témáról sajtótájékoztatót. Akkor a vízdíjak problémája (akit érdekelnek a részletek, a Népszava cikkéből tájékozódhat) annyira volt „fontos” a közmédia „hírműsorának”, hogy előtte Császár szerkesztő inkább a főváros csődjéről faggatta Tüttő Katát. Azóta nyilván elkészült a koncepció a propaganda agytrösztjében, megírta az Origo is. A „közszolgálati hírműsor” pedig a „pénzbehajtó” főpolgármesteren gúnyolódhat. Meszes Boglárka és az Origo is elmondhatja, „a nyár közepén duplájára emelnék a vízdíjakat, éppen akkor, amikor az emberek a legtöbb vizet használják.” A műsort az nem érdekli, hogy erről szó sincs – mindennapi csúsztatások a közmédia módjára. A tudósítás végén a főpolgármestert látjuk pinokkió orrával a budapesti Fidesz karikatúráján. 

18. Ejtőernyős tábort szervezett a Honvédelmi Sportszövetség a Honvéd Kadét Program résztvevőinek Szolnokon (2p 22mp)
Magyarországon a vonatok késnek és lerobbannak, a közmédiában a jövő honvédjei ejtőernyőznek inkább.

A Híradóból kimaradó témák:

Népszava: „Ez itt nem kirándulóvonat” – Munkába, iskolába, kórházba járnak a helyiek a bezárásra ítélt vasútvonalakon

Telex: Vasúti vonalbezárás: „elsorvasztják, rámondják, hogy gazdaságtalan, bezárják, ez megy”

Telex: MÁV egy átlagos szerdán: kigyulladt egy mozdony Zugló és Kőbánya-Kispest között, megborult a vonatközlekedés

Szabad Európa: Több mint 1,6 milliárdba került a magyar adófizetőknek egy brüsszeli, angol nyelvű, jobboldali hírportál

24.hu: 370 milliót kaptak Dzsudzsákék a győri egyetemtől a cégükért

Népszava: Történelmi rekordon a kórházak tartozása, az Orvostechnikai Szövetség a betegellátás leállásától tart

Népszava: Legyőzték a polgármestert, vége a vízi élményparknak Balatonvilágoson

RTL: Borzalmas a magyar diákok szövegértése, még soha nem lett ennyire rossz eredménye a kompetenciamérésnek

24.hu: Szlovákia magyar miniszterelnöke szerint is elfogadhatatlan volt Orbán tusványosi beszéde