Hibrid rezsimben hibrid forradalommal lehet megdönteni a hatalmat

Sokan, sokáig gondolkodtak azon, hogyan lehet nevezni azokat a lator politikai rendszereket, ahol a korrupt hatalom ugyan még nem kínozza meg és börtönözi be a politikai ellenfelét, de más módon eléri, hogy választásokon már csak valami egészen váratlan esemény, csoda útján lehessen megdönteni a rendszert – vagy épp úgy sem. Tudjuk, hogy csinálják, számos konferencia, szakkönyv írta le ezeket a rendszereket és a kutatók több elnevezést is találtak, hibrid rezsimnek, választási autokráciának hívják ezeket az államokat (Magyarországot például már az Európai Parlament is hivatalosan az utóbbinak nevezte el). A hibrid diktátorok, választási autokraták legfontosabb eszköze a propaganda, de persze számos más módszerük is van arra, hogy messziről nézve demokráciának tűnhessen egy ország úgy, hogy az ellenzéknek mégse lehessen esélye a választáson.

Az egyik legfontosabb módszer egy olyan ellenzék fenntartása, amelyik jobb esetben elhiszi magáról, hogy az adott feltételek között nyerhet. Rosszabb esetben ő maga ugyan nem hiszi el, de a választóival megpróbálja elhitetni, hogy nincs másra szükség, mint mondjuk valamilyen új kommunikációs trükkre, vagy az ellenzéken belüli öldöklés után az erőviszonyok átrendezésére, majd ezek után csak készülni kell, készülni arra, hogy majd a gazdasági nehézségek hatására a hibrid rezsim megbukik. Ezért tartottam nagyon cinikusnak, amikor az egyik ellenzéki képviselő egy interjúban arról beszélt, hogy „nem kell forradalom, mert a forradalom csak addig szép, amíg más vére folyik”. A forradalom természetesen soha nem szép és egy felelős ellenzéki politikus szeme előtt valóban egyetlen cél kell, hogy lebegjen: forradalom nélkül, úgy megdönteni ezt a hatalmat, hogy ne jussunk el vérontásig.

Ez azonban egészen biztosan nem fog sikerülni, ha csak „készülünk”. Hibrid rezsim ellen hibrid forradalom kell! A hibrid forradalmat nem kell feltalálni. Az ugyanúgy felhasználja a valódi forradalom sok eszközét, mint a hibrid rezsim is használja a valódi diktatúrák eszközeit. Vannak tüntetések, sztrájkok, ha kell, van polgári engedetlenség. Egy sikeres hibrid forradalomhoz nagyon pontosan meg kell jelölni a célokat, konkrét követeléseket. A sikeres hibrid forradalom nem közvetlenül hozza el a hatalom bukását, hanem megteremti a valódi, tiszta választások feltételeit. Mi is láttunk már hasonlót 1990-ben és most valami hasonlóra lenne szükség (mondhatják, hogy hova vezetett a rendszerváltás, de az egy másik történet).

A diktatúra erőszakot is alkalmaz, a hibrid rezsim pedig csak a diktatúra többi eszközét használja. A hibrid forradalom lényege ugyanez: a forradalom eszközei közül is szigorúan hiányzik az erőszak, de minden más eszközt felhasznál ahhoz, hogy a hatalomra nyomást gyakoroljon. A hibrid forradalomban nem folyik vér és nincs erőszak, de az igaz, hogy a résztvevők vállalnak bizonyos egzisztenciális kockázatot. Ezek a kockázatok azonban egyrészt eltörpülnek egy valódi forradalom kockázatai mellett és tudnunk kell, hogy ha nem cselekszünk időben, a hatalom mindenképp el fog jutni a hibrid rezsimből a diktatúrába is. Másrészt a hibrid forradalom egyéni kockázatainak nagysága ugyanúgy azon  múlik leginkább, hogy hányan vesznek részt benne, mint a valódi forradalomé. Néhány embert el lehet bocsátani, le lehet járatni, meg lehet hurcolni. Sok tízezret viszont nem. Ahogyan a kockázatok, a hibrid forradalom sikere is csak azon múlik, hányan vesznek részt benne.

A hibrid forradalomhoz ugyanúgy elszántság és akarat kell, mint egy valódi forradalomban. Talán még nagyobb is annál, hiszen az eredmény csak attól függ, mennyire veszi azt a hatalom komolyan. Egy tényleges forradalom esetén ez kevésbé kérdéses… A sikeres hibrid forradalom egyik feltétele ugyanúgy a szervezettség és a szolidaritás, mint a valódié. Előbbi nélkül talán lehet sikeres (legalábbis kezdetben), utóbbi nélkül soha. Végül a legfontosabb: a hibrid forradalmat ugyanúgy el kell kezdeni valamikor, mint a valódit.

Oszd meg, válassz platformot!

4 thoughts on “Hibrid rezsimben hibrid forradalommal lehet megdönteni a hatalmat

  1. Igaza van Hadházynak!
    Nem tűrhetjük tovább Orbán ámokfutását.Mindenkinek el kell gondolkodni azon,meddig hagyjuk leépíteni a teljes demokráciát,meddig zsákmányolja ki a Magyar népet Orbán és bandája.Hányan halnak meg ,mert nincs fűtés,nem lesz élelem,nincs orvosi ellátás,stb.Ez után pedig következik a fekete kocsi,amit már elfelejtettünk,majd már csak ez van hátra.Beviszik azokat akik fel mernek szólalni a reszim ellen,és családokat tesznek földönfutóvá.Már most is látni lehet,hogy a Fidesz holdudvarához tartozó bűnözöket el sem ítélik,de ha mégis,nem kell börtönbe menniük (veres Margit stb)Mindig csak az elesett magát megvédeni nem tudó és bár mely okból nincs lehetősége,eltapossa az Orbán rendszer.Össze kell fogni és tenni kell amit Hadházy is mond.Békés forradalom kell.

  2. Végre van egy Képviselő aki tenni is akar a Bűnöző Rendszer leváltásáért! Igen én is igy gondolom csak is igy lehet egy Bűnöző Rendszert leváltani mert ez a Rendszer Magyarországot vissza vitte 1956-os Forradalmi időszakban!

  3. Kimondottan örülök annak, hogy keresed az útját, a módját a NER megbuktatásának. Eddig közösek a céljaink, nem véletlenül találkozunk egy-egy tüntetésen.
    Viszont én egészen máshonnan közelítem meg a NER-problémát, ezért nem csoda, hogy más megoldáshoz jutok el.
    Mik az alapvetéseim? Miből indulok ki?
    1. Szerintem a mai napig érvényesek Vajda Mihály szavai (https://168.hu/itthon/az-orbanizmus-felel-meg-leginkabb-annak-a-jobbagymentalitasnak-ami-magyarorszagot-visszateritette-regi-onmagahaz-155090), bár én durvábban fogalmazok. Én azt mondom, hogy ez egy csicska társadalom.
    2. A NER a klasszikus goebbelsi módszerrel épült föl.
    Ezeken a premisszáimon is lehet vitatkozni, de én már nem szeretnék. Tehát az, aki eddig nem ért egyet velem, később sem fog. Talán az 1. pontot még megtoldom azzal, hogy a magyarnak nevezett ember massza még soha nem alkotott közösséget, ezért a magyar közbeszéd már ott gellert kap, hogy társadalomról beszél; de ezen lépjünk túl. Nevezzük ezt az 1 000 éve atomizált “társadalmat” társadalomnak, csak ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy ember masszáról van szó, minimális szolidaritás és együttműködési készség nélkül. Mondhatjuk persze, hogy családi méretekben létezik szolidaritás és együttműködési készség, csakhogy az a törzsiség keretein belül marad, ezért a szélesebb ember masszára – “társadalomra” – mégsem jellemző sem a szolidaritásnak, sem az együttműködési készségnek az a formája, ami a jólétinek nevezett társadalmakat képessé teszi arra az élet minőségre és gazdasági teljesítményre, amit mi, magyarok is vágyunk megélni.
    Mi következik szerintem az eddigiekből?
    Egyrészt az, hogy szerintem lehet forradalom, akár vér is folyhat, de ha nem változik meg a magyar “társadalom”, akkor a (bal)sorsunk nem fog megváltozni. Akár elő kerül külső hatalom ismét, akár nem. Ebből viszont már nagyjából következik is a nertelenítésre vonatkozó meglátásom: nem a nertelenítés fogja meghozni az egész magyarság felemelkedését, hanem a nertelenítés lesz az egyik következménye a magyarság felemelkedésének. Vagyis, ha a magyarság önállóságra éretté válik, a NER is le fog hullani róla, mint a kígyóról a tegnapi bőre.
    Ez nem egészen utópia ám a részemről! Elismerem, hogy nem rapid módszer, de azt látom, hogy nincs más.
    Vigasztalásul még felhívom a figyelmedet arra, hogy praktikusan sem működik más megközelítés! Ugyanis addig, amíg a NER eltakarításával foglalkozol – te, vagy a többi kormánytávoli honfitársunk -, addig a NERt tarjátok fenn. (Ezt is szívesen kifejtem, de inkább máskor.) Kizárólag úgy lehet megszabadulni a NERtől, ha a figyelmünket és az alkotó energiánkat arra a Magyarországra koncentráljuk, amit szeretnénk. A NER pont olyan, mint egy rossz gyerek. Egyetlen módon tudod leszerelni, ha nem vele foglalkozol, hanem a saját dolgoddal. (https://www.facebook.com/tsomhegyi/posts/pfbid02HhpvkEq2zmcvXD2UJQruTxaqTZvcJaKGak6XVc4bNyDwEe5GaqL3x6FgvKBBGhrNl)

  4. A forradalom nem föltétlenül véres, vér nélküli volt 1848. március 15. Akkor az országgyűlési ellenzék és a forradalmi nép egy pillanatra összetalálkozott. Az országgyűlési ellenzék élén Kosszuth Lajos, a nép élén Petőfi Sándor állt. Nem semmi nevek – de őket kell megtalálni!
    A parlamenti ellenzékinek mondott pártokraták nullák. A népnek pedig nincs vezére – árvák vagyunk. Pedig ez lenne a “hibrid forradalom”, nem?
    Az országgyűlési ellenzék és a nép együtt – ugyan már! Nincs az a pártokrata, akinek a szavára megmozdulna ez a nép. Önnek, Hadházy úr, talán volna esélye, hogy mint egyszemélyes parlamenti ellenzék lépjen fel, hisz ön is tudja, hogy a parlamentben egyedül van. De mégis: hátha. Ha sikerülne, akkor már csak “Petőfi”-t kell találnunk…
    A nép egyedül, hiteles, legalább kissé karizmatikus vezető nélkül csak egy tehetetlen tömeg. Amíg nem találjuk meg őt – vagy ő minket -, addig esélyünk sincs. Keressük meg őt, mert belepusztulunk!
    Aztán: nosza, rajta!
    https://katakombablog.com/alapvetes/#18

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük